A SZERELEM MŰVÉSZETE

1. rész: A szerelem definíciója, jellege és célja (Bevezetés)     - alapfogalmak Talán minden ember vágyakozik rá, hogy átélje, és megtapasztalja a szerelmet. Némely ember, aki már megélte egyszer, újra részesedni kíván belőle… De nem csak sóvárgói vannak. Sokan csalódottan fordulnak el a szerelemtől, keserű emlékeik miatt. Tegyük fel a kérdést: mi a szerelem? Hogyan határozhatnánk meg? Egyesek úgy gondolják, hogy ez egy érzés, egy maga körül mindent felperzselő lobogás. Mások szerint, hosszú, parázsló izzás; megint mások úgy hiszik, a szerelem csak "ideig-óráig tartó röpke élmény". De ezek nem definíciók. Röviden talán a következőképpen határozhatjuk meg a szerelmet: A szerelem egy összetett érzés, a másik ember egész lényére irányuló komplex vonzalom. A másik ember egész lénye alatt értem a szellemi, lelki, és testi területek vonzalmát, mely a külső megjelenéstől, a lelki közösség harmóniáján át, a nemi vágyakozásig bezárólag, - mindent magába foglal. A szerelem, jellegénél fogva sóvárog „szerelme tárgyára”, a másik emberre, és ezért szinte fáj jelenlétének hiánya! Ennél fogva a szerelem a legboldogítóbb érzés lehet, ha beteljesedik, és a legkínzóbb, ha viszonzás nélkül marad. Ez lehet talán a definíció, és a rövid jellemzés. Ezek után leszögezhetjük: a szerelemnek csak úgy, és akkor van értelme, ha beteljesedett vágyakozásról, kölcsönös vonzalomról van szó. Amennyiben a szerelem nem ilyen, úgy értelmetlen, és ennél fogva egyetlen ember sem érdemli meg, hogy ilyen megalázó helyzetben, tartósan megmaradjon! Ezért – ha ilyen helyzetben vagyunk -, leghasznosabb, ha mindezt tudjuk, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne olyan embert tüntessünk ki szerelmünkkel, aki nem méltó rá. A szerelmünkre való méltóság első jele pedig, - a viszonzás! Röviden fogalmazva: aki nem viszonozza szerelmünket, az nem is érdemes rá, így az egyoldalú szerelem nem csak értelmetlen, de jellegénél fogva arra is méltatlan, hogy megkínozza áldozatát. Ezért a jövőben én mindig az igazi, a beteljesült, a kölcsönösen viszonzott szerelemről szólok majd. A szerelem célja tehát a beteljesülés, és amennyiben beteljesül, úgy két embert elválaszthatatlanul össze is köt. Más szóval a szerelem két ember kapcsolatát összekötő gazdag érzelem, mely a feleket minden területen összekapcsolja. Ez, a szerelem ideális állapota. Szíve mélyén mindenki erre az ideális állapotra kívánkozik. Senki sem arra vágyik, hogy ne viszonozzák szerelmét, és mindenki azt kívánja, hogy ne csak „választom azt, aki jut nekem” alapon találja meg partnerét, hanem a „Nagy Ő”-re akadjon rá, akivel boldogságban élhet majd minden területen, egymást betöltő kapcsolatban. Ez tehát az ideális állapot, és ha elvben kívánjuk megfogalmazni a szerelmet, úgy ne elégedjünk meg silány, szerelemnek mondott másolatokkal! Tegyük magasra a mércét, oda, ahova az való! Összefoglalva tehát azt mondhatjuk: - A szerelem célja a boldogság. - E boldogság megvalósulásának útja, ha megtaláljuk szerelmünk tárgyát, azt az embert, akiben egész lényünk minden területén (test, lélek és szellem) igazi társra lelünk. Ha ez meg van, ezt a társat mindenki előtt vállaljuk, és őt hűségesen szeretni fogjuk. Ezzel elérkeztünk a hűséghez, ami már morális fogalom, ezért itt megállok. Mielőtt mélyen belemennénk a morális kérdésekbe, fontos kicsit elidőznünk a személyiség területén, hogy mit jelent az, hogy: - összeillő felek - párválasztás - és jó alap, amire a kölcsönös szerelem felépülhet.