Talán már csecsemőként is utánad sírtam,
De te nem hallhattál.
Tán gyermekként kiáltottam utánad,
De meg sem fordultál.
Kamaszként megtéptem a ruhám,
Csak hogy figyelj rám,
De Te észre sem vettél,
Rám sem pillantottál.
Felnőttként aztán elfogytak szavaim,
A csend lett a zeném,
Csak néma sóhajaim
Küldözgettem feléd.
Végül nem marad másom
Csak magányom könnyei,
Szerelmemből rügyező bánatom
Harmatcseppjei.
Végre rám találtál
És szívedig emeltél,
Szerelmed szárnyán
A csillagokig vittél…

Szeretetpuszillak drága Katikám: LadyMoon