Gyertyát gyújtunk, emlékezünk
Mindenszentek és Halottak napja

Minden évben szinte ugyanabban az időben ülünk be az autóba, és minden évben szinte ugyanabban az időben érünk ki a temetőbe. Több gyertyát is gyújtunk, mások gyertyáit is, amit a szél már eloltott, ilyenkor nem számít, melyik kié volt.

 Ha nincs többé az, akit szeretünk, hiánya pótolhatatlan, ez abban a mélységben rejlik, amelyben mindenki csak önmaga, egyetlen és külön ember. Szeretteink halálával az érzéseink egy darabja is átkerül velük a holtak világába, emlékezni viszont nem szégyen, nem divat - gyertyát gyújtani mindig lehet, mert emlékezni arra, akit szerettünk, jó. Mindenszentek és Halottak napja erről szól.

A hagyomány eredete

Mindenszentek keresztény ünnep, azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve akikről a kalendárium nem emlékezik meg név szerint. Mindenszentek a Halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje, így a két nap szorosan összefonódik egymással.
Az ünnep kezdete a IV. századra nyúlik vissza, ekkor még május 13-án tartották Mindenszentek napját, majd a VIII. században áttevődött november 1-re.

835-ben IV. Gergely engedélyével Jámbor Lajos császár hivatalosan is elismerte az új ünnepet és Mindenszentek az egész kereszténység emléknapja lett. Halottak napját 998 óta tartják november 2-án, amikor a clunyi monostor apátja, Odiló a Benedek-rend minden kolostorában ünnepi miséket rendelt el a halottak lelki üdvéért. Később a bencés renden kívül is megünnepelték november 2-át, a XIV. században pedig Róma is átvette ezt a gyakorlatot és a pápák kiterjesztették az egész egyházra. A clunyi apát több mint ezer éves rendelete így maradt fent mindmáig, bár az ünnep régen összefüggött azzal a századvégi szorongásos hangulattal, amely 1000-re a világvégét várta - ilyen elképzelések mellett az emberek igyekeztek "jóban lenni" a halottakkal, illetve az elhunytak szellemeivel.

Miért gyújtunk gyertyát?

A hagyomány szerint azért, hogy a szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat, ehhez a szokáshoz azonban több népi hiedelem és magyarázat is kapcsolódik. Némelyik szerint a gyertyagyújtás célja, hogy a világosban véletlenül kiszabadult lelkek újra visszataláljanak a maguk sírjába és ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az otthon élőket.

A sírok tisztítása magyar területeken szokás, a rendbe rakott sírokat pedig virágokkal, koszorúkkal és mécsesekkel díszítik a hozzátartozók - utalva ezzel az örök világosságra. A nép ajkán ennek a szokásnak is megvan a saját magyarázata: azért kell megszépíteni a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak a lakhelyükben.

Mivel a néphit szerint Mindenszentek és Halottak napján hazalátogatnak az elhunyt hozzátartozók, sok helyen az asztalra kenyeret, sót, vizet, esetleg egy tál ételt készítenek, a bukovinai magyarok körében még a temetőkbe is vittek ennivalót.

Aki ezekben a napokban nem tud kimenni a temetőbe, az otthon gyújt gyertyát (katolikus közösségekben annyit, ahány halottja van a családnak, Zentán pedig úgy tartják, hogy akinek legelőszőr leég a gyertyája, az hal meg leghamarabb a családban).

A hagyományos paraszti közösségek egy részében "a halottak hetén" munkatilalom van: nem szabad földet művelni, meszelni, mosni, káposztát elsózni, hogy ne zavarják a holtakat.

Mindenszentek és Halottak napja nem tartozik a hivatalos református ünnepek közé, mert az íratlan szabályok szerint a halottakat nem emlegették, sírjaikat nem gondozták (Kálvin a sírok megjelölését is helytelenítette). A halottak emléke előtti tiszteletadás a református közösségekben új keletű, katolikus és görögkeleti hatásra kialakult szokás.

Hogyan emlékeznek mások?

A Halloween az egyik legrégibb ünnep, eredete több évszázadra vezethető vissza. Mai formája az idők során a kultúrák (római Pomona-nap, kelta Samhain fesztivál) és a keresztény Mindenszentek napja szokásainak keveredésével alakult ki.
Az angol elnevezés katolikus hagyományt idéz: All Hallows Eve, vagyis minden szentnek az estéje.

Évszázadokkal ezelőtt a mai Nagy-Britannia és Észak-Franciaország területén kelták éltek, akik a természetet magasztalták és sokféle istent imádtak, de mind közül legfontosabb a Napisten volt. A munkát és a pihenést jelképezte, növesztette a termést és gyönyörűvé tette földeket.

A kelták az újévet november 1-én ünnepelték egy nagy fesztivállal, amely a nap-szezon végét, a sötétség és hidegség kezdetét jelezte. (A hagyomány szerint Samhain napisten a halál és sötétség istenének fogságába került ilyenkor.) Október 31-én, miután a termést betakarították és a hosszú, hideg télre elraktározták, megkezdődött az ünnepség. A kelta papok a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt gyülekeztek, új tüzeket gyújtottak, misztikus táncot jártak és áldozatokat mutattak be. Amikor eljött a reggel, a papok minden családnak parazsat adtak, hogy új tüzet gyújthassanak, mert ez a tűz melegen tartja az otthonokat és elűzi a gonosz szellemeket.
November elsején az emberek állatbőrökből és állatfejekből készült kosztümökbe öltöztek és három napos fesztivált tartottak Samhain napisten tiszteletére. Ezek a fesztiválok jelentették az első Halloween-t.

Egy máig fennmaradt hiedelem szerint október utolsó napján a temetők kapui kitárulnak és az elhantolt lelkek útra kelnek, felkeresik egykori lakhelyüket és megpróbálnak visszatérni. Ezen a napon megszűnnek a határok az élők és a holtak világa között, felborulnak a tilalmak, és a sötétség uralkodik mindenen.
A kelták a tökéletes megtévesztés érdekében szellemnek öltözve parádéztak az utcákon, hogy a gonoszt zavarba ejtsék, és örök távozásra bírják.

Az I. században a rómaiak elfoglalták Angliát. Sok hagyományt hoztak magukkal, melyek egyike a Pomona-nap volt, ami a gyümölcsök és kertek istennőjének ünnepe november elején.

Az évszázadok alatt a kelta Samhai fesztivál és a római Pomona-nap hagyományainak keveredésével jött létre az első őszi ünnep, a kereszténység terjedésével pedig erre érkezett Mindenszentek és Halottak napjának egyházi tisztelete, mindezen szokások pedig összevegyültek, helyenként és koronként változtak az évek során.

Napjainkban a Halloween-t elsősorban a gyermekek szeretik, akik kivájt tökökből lámpásokat készítenek, és rémisztőnek tűnő fenyegetésekkel (csokit vagy csalunk) házról-házra vándorolva édességeket "zsarolnak ki" a lakóktól.