Van egy világ, hol a valóságban még sohasem jártam,
De a legszebb álmaimban néha rátaláltam.
Ott sosincs viszály, örök béke honol,
Tücskök énekére, madárdal válaszol.
Évszázados fák közt kis patak csordogál,
Napsütötte tisztásán Tündérpalota áll.
Virágillatú szél borzolja hajamat,
Arany napsütésben tündérek táncolnak.
Amerre csak nézek, minden mosolyog rám.
Egy lelógó faág megérinti ruhám.
Bár csend van, de lelkemben egy dallam felcsendül,
Úgy érzem a gondom tőlem, messze kerül.
Selymes fűszálak vigyázzák a léptem,
A szeretet fényében fürdik egész lényem.
S ekkor halk neszezéssel, ahogy sóhaj lebben,
Puha pilleszárnyon egy tündér elém, libben.
Nem beszél, de mégis értem minden szavát,
Kézen fog és repít hegyen és erdőn át.
Halandó nem érezhet ilyen érzést soha,
Puha lepkeszárnyán álom repít tova.
Eddig nem hallott dal csendül lelkemben,
A szeretet ritmusa dobban a szívemben.
Átjár ez az érzés, mint huzat a házon,
Hogy ez el ne múljon, csakis azt kívánom.
Könnytelen fáj, sajog e világ szépsége,
Elvarázsol a tündérek szelíd békessége.
Nem hivalkodóak, és mégis ragyognak,
Szívem rejtekébe melegséget lopnak.
Túl ragyogják a napot s a reggeli harmatot,
Kedves mosolyukkal áldják meg hajnalod.
Érzem, amit eddig nem éreztem sosem,
Hogy e világ létezését őrzi majd a szívem,
Hisz kell a hit, és kell a remény,
Hogy valahol álmom mélyén,
Létezik egy olyan világ,
Mely őrzi e tündérek nyomát.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
K1
